Egyiptomi fajansz amulettek,ekszerek

Javas Roe /Ancient Sacred Arts / Egypt

Pert em Heru - Egyiptomi halottak könyve - A fénybe távozottak könyve
/ részletek Hamvas Béla irásaiból /



Még az olyan ember is, akinek a kezében az őskori könyv sohasem volt és az idegenszerű mondatokat csak hézagosan érti, a Pert em heru szövegéből különös édes, kábitó varázst fog érezni. A tapasztalat független attól, hogy Egyiptom isteneiről hallott-e vagy sem, hogy Egyiptom mitológiáját ismeri, vagy sem. A kábitó varázs néhol oly erős, hogy az ember egészen beleszédül. Nyugtalanitó, de ellenállhatatlan honvágyat érez, szorongó és bágyadt sóvárgást. Hová csábit ez a bűbájos hang? Nem nehéz felelni rá. Az ismeretlenbe. Pert em heru szószerint annyit jelent, mint kilépni a nappalból. A nappal egyenlő a tudatos léttel, az élettel. Kilépés az életből. Kilépés az ismertből és belépés az ismeretlenbe. A Pert em heru annak az állapotnak a tudománya, amelyet halálnak nevezünk. Persze már tudjuk, hogy ez alatt a halál alatt mit kell érteni. Ez a léleknek valamely elváltozása, amelyben a lélek úgy változik el, hogy azzá lesz, aki eredettől és mindig volt. Mivé lesz? Istenné. A nyugtalanitó és csendes bűbáj és a kábitó varázs ennek a "halál" - nak a csábitása. És az ember ebben az állapotban tudni kezdi, hogy a halál nem félelmetes és nem borzasztó, nem irtózatos és nem gonosz. Ez az állapot nyugodt, csendes, boldog és mindenekfölött édes. "

*******

 Az eredeti nyelv visszaszerzése a Pert em Heru szerint
/ Hamvas Béla : Scientia sacra -  Az őskori emberiség szellemi hagyománya/


A Pert em heru fordítása szó szerint: A fénybe való kilépés. Elsősorban a halálra készülők könyve volt, a túlvilágra lépett lélek vezetője, azé a léleké, aki az életből a túlvilágra lép. De azt az utat, amit a léleknek és minden léleknek halála után minden körülmények között meg kell tennie, azt megteheti a lélek saját elhatározásából itt, az anyagi természetben is. Ezért a Pert em heru nemcsak a Halottak könyve, hanem a beavatásé is; a beavatásra várakozónak éppen úgy ki kell lépnie az életből, és a sötétség küszöbeit éppen úgy át kell lépnie, mint az elköltözöttnek. A túlvilági út és a beavatás útja azonos: mind a kettő a fénybe való kilépés, az anyagi világ káprázatának fokozatos leépítése, és a természetfölötti, anyagtalan valóságban való lassú felébredés.
Ha az ember a Pert em heruhoz ezzel a megértéssel közeledik, a könyv olyan misztériumokat fog feltárni, amelyek enélkül sohasem lennének megközelíthetők. E misztériumok közül az utolsók éppen azok, amelyek a nyelvre, mint az éber szellem megnyilatkozására vonatkoznak. Mert a szellem a beavatás fokain vagy, ami ugyanaz, az elköltözött emberi lélek a túlvilág küszöbein, ha helyes úton jár, egyre világosabbá és fényesebbé válik. A könyv azt mondja: "Egyre hasonlóbb lesz az élő, napfényes levegőhöz." A változás, amelyen átesik, nem tökéletesedés. A lélek nem lesz több és nagyobb, szélesebb, mélyebb, ragyogóbb és istenibb. A lélek mindössze visszanyeri saját ősi lényét, amelyet az anyagi természetbe való merülésével elvesztett. Az ember visszakapja eredeti égi természetét, s a Pert em heru a lehető legpontosabb könyv arról, hogy az egyes küszöbökön az ember miképpen szerzi vissza eredeti szerveit, égi szívét, égi tagjait, szellemi alakját, örök testét, a száhut, égi értelmét - miképpen kapja meg újra halhatatlan nevét, amelyet elvesztett, és miképpen nyeri vissza égi beszédét.
A küszöbök, amelyeken a léleknek át kell haladnia, kérdésszerűek és kétértelműek. Minden küszöb lépcső: vagy fel, vagy le. Vagy a sötétség, vagy a világosság felé. Az ember vagy megteszi a lépést felfelé, s akkor ősi állapotához közeledik, vagy nem tudja megtenni, s akkor az anyagi sötétségbe még mélyebbre zuhan. Az út fel vagy le; de ugyanakkor be vagy ki. Mert a felfelé vezető út befelé, a lefelé vezető út kifelé vezet. Befelé van a felfelé, és erre van a fény és az éberség és a szellem és az isteni lét; kifelé van a lefelé, s erre van a sötétség, a kábaság és az anyag. A belső úton legfelül van az isteni ember, az isteni intelligencia; a külső úton legalul van az anyagi természet legkülső burka: a külső sötétség. A Pert em heru ezt a két végső helyet két isteni névvel jelöli meg: az égi ember, az éberség, az isten, "aki irtózik az alvástól", a Nap istene, Ozirisz; a külső sötétség, a kábaság, az anyag: Széth.
Az embernek Széth világából Ozirisz világába kell eljutni, akár, ha mint a földről elköltözött lélek, a túlvilág küszöbein halad át, akár, ha mint a beavatásra várakozó, a beavatás fokain lép felfelé. S az első fokon, a külső sötétség fokán az, amit nyelvnek nevez, sötét és külső valami, aminek a lélek megnyilatkozásához semmi köze. Ez a nyelv, amely csupa frázis, közhely, szólam, fecsegés - a felületen úszó, s azonnal elpárolgó lényegtelen, üres szóbeszéd. Ez a köznyelv. A léleknek azonban vissza kell szereznie eredeti nyelvét. A túlvilág minden küszöbén, a beavatás minden fokán, ha sikerrel átlépte, éberebbé lesz: s minél éberebb lesz, annál mélyebb valóság nyílik meg benne, s annál mélyebb valóság nyilatkozik meg számára.
A lélek elejétől végig képek között vándorol. Minden küszöbön kép fogadja: kígyó, krokodil, skorpió, rovar, madár, vadkan - esetleg istennő vagy isten. A lélek kísértése, hogy tehetetlen és végzetesen azzá változik, amit megkíván. Így változott anyaggá az ősidők elején, amikor az anyagot megkívánta, s így változik most lassan vissza szellemmé, ha lénye mélyéből igazán a szellemet kívánja. Ezért állnak a küszöbökön képek: hogy a lelket megkísértsék és elcsábítsák. Így állnak sorra: a harmatos lótuszvirág, Ptah isten, a bennu madár, a lángoló tűzlélek, a fecske, a kígyó.
Most a lélek már mérhetetlenül magasabb fokon áll, mint amikor elindult. Akkor a külső sötétségben élt, teljesen vakon. Most már lát. Akkor nyelve csak a zavaros és értelmetlen fecsegés volt; most már a képeket meg tudja ismerni és meg tudja őket szólítani. Ez már a képnyelv: a költői, a mitikus, a szimbólum nyelve. Az emberi lélek már megérett arra az éberségre, hogy ne az érzéki anyag sokszerűségébe merülve ezt a sokszerű tartalmatlanságot, hanem a valóságot látva a képek realitását mondja ki.
Amikor a beavatott az Ozirisz-fokot eléri, vagyis amikor az elköltözött elérkezik Oziriszhez, beszáll a napbárkába és az istenséggel egybeolvad: tündöklő világossággá változik -, a képnyelv is megszűnik, mert a képek is az abszolút lét teljességébe olvadnak fel. Az örök test, a száhu képfölötti, alakfölötti. A száhu nyelve pedig a szellem elemi teremtő megnyilatkozása.

********







Az emberi lélek természete úgy, ahogy azt az egyiptomiak tanitották
( idézet Hamvas Béla Irásából )


"A lélek minden birodalmának ezoterikus és összefoglaló neve Egyiptomban a Nagy Kilenc. Az első a birodalmak közül a kha, a fizikai test. Erről nem kell beszélni. A második birodalom a ka, az úgynevezett asztrál - test, asztrál - iker a földi sorsnak pontosan megfelelő másolat. Ez a lény a földi élet minden tettének, gondolatának, szavának, szándékának esszenciájából alakul ki. Egyesek azt mondják a ka ellenkező nemű. Akit ez a ka különösebb módon érdekel, az vegye elő Swodenborg könyveit és olvassa el azokat a részeket, amelyeket ez a csodálatos látnok a limbus-ról ir. Az egyiptomiak szerint a ka eszik és iszik és a földre, a lakásba, a sirhoz visszajár. Az ételeket és italokat a sirba az ő számára teszik ki.

*******
A lélek harmadik alakja a ba. Ez az úgynevezett madárlélek, a görögök szárnyas psyché-je. Az egyiptomiak a sólyommal ábrázolják. Ez a lélek a levegőben, vagyis az anyagtalanban-ban él, aki fölfelé száll és aki énekel. Ez a poetikus lélek, a művészek, a költők, a muzsikusok ihletője, aki az inspirációt hozza.

*******

Külön lelke van a szivnek.( ab vagy ib ) Az Amentet-be az egyik küszöbön az ember találkozik a rettenetes szörnyeteggel, aki szivét el akarja rabolni. Ez nem csak azért roppant baj, mert ha az itélet csarnokába lép, nincs szive s ezért nem tudják megmérni, hanem azért is, mert a sziv minden valószinűség szerint az, amit ma lelkiismeretnek hivunk, a jó és rossz természetfölötti tudásának és mérlegelésének helye és szerve. Akinek nincs szive, az nem tudja, mikor tesz jót és mikor rosszat. Tájékozódását és mérlegelő tehetségét elvesztette. Ez az ember roncs.

********

A nagy kilenc sorában az ötödik a khaibit. A szót rendesen árnyéknak forditják. Nem tévesztendő össze az asztrál-ikerrel. A mai fogalmaink közül a legközelebb a tudattalanhoz hasonlit. Ez az emlékek feneketlen kútja, a sejtemlékezet, az ősöktől és szellemektől nyert tudás feneketlen kútja, amely a sötétben van s ahonnan az, amit tudattalannak hivunk, szüntelenül buzog. Minden európai mű között, amit az árnyékról irtak, Chamisso Pater műve a legszebb: ez a könyv mondja el, mit jelent, ha valakinek az árnyékát levágják.

*******

A khaibit a sötét árnyék, a khu viszont a ragyogó, a csillagok az égen ilyen isteni khu-k, ilyen halhatatlan ragyogó lelkek. A görög istenek kedveseiket szerették ilyen tündöklő alakban halhatatlanná tenni és az égen ragyogó csillaggá változtatták őket. Igy lett csillag Andromeda és Dyonysos kedvese a szépséges Ariadné. A khu az emberi lélek mélyén lévő tüzesen villogó tiszta harmatcsepp, a gyémánt lélek. Vannak emberek, akikből ez az izzó tisztaság már életükben kiragyog. Ezek az emberek olyanok mint a csecsemők. A hagyomány szerint Laoce volt ilyen ember.

*******

A sekhem-t általában erő és hatalom szóval szokták forditani. Természetesen nem közönséges erőről van szó. Minden valószinűség szerint ez az, amit Indiában sidhi-nek neveznek, ez a görögök dynamisa, olyan értelemben is, ahogy Aristotelés hasznélja, de ahogy Pál apostol is, amikor dynamis alatt /hatalmak/ a sors nagy erőit érti, a Szükséget, a Kényszert, a Véletelent, a Halált. Az evangéliumban ezt az erőt, amellyel az ember a hatalmak fölött uralkodni tud exusis-nak mondják. A siddha, vagyis a teremtő aktusra való képességet, amellyel nagy gyógyitók, mágusok, művészek rendelkeznek. A sekhem számára nincs lehetetlen. A hegyeket is megmozditja helyéből, vihart támaszt és az orkánt lecsendesiti, a halottak szellemét megidézi és kártékony démonokat a palavkba tud zárni. A sekhem az emberi lélekben mélyen-mélyen elrejtve nzugszik és csak kivételes képességű lény különös módszerekkel tud hozzáférni.

*******


Most következik a lélek legsajátságosabb birodalma. Ez a rend. A név, a ren. A Pert em heru-ban nincs részlet, amely ne lenne átszőve igen-igen  mély név-metafizikával.  Azt a modern ember is tudja, hogy - mint Kassner irja - a név régibb, mint a fogalom. A név, amit a dolog, az isten, az ember visel, aki a dolgot, az istent, az embert viseli, lelkének leválaszthatatlan része, mélyebb benne, mint a test, mélyebb, mint az asztrálhasonmás, mélyebb mint a madárlélek, mélyebb, mint a ragyogó, mélyebb, mint a varázshatalom. A név egészen közel van ahhoz, ami ő maga. Döntő, hogy valaki valakinek a nevét tudja. Amikor ma valakinek bemutatkozunk, lényünk titkát mondjuk ki. S amikor egy csillagot, egy mikrobát, vagy növényt, vagy szigetet, vagy halfajtát felfedezünk, azonnal elnevezik, hogy meg lehessen ismerni, mint a gyermeket születése után. Mindennek és mindenkinek kell, hogy neve legyen. Vannak kimondhatatlan nevek, mint a biblia szerint Isten nagy, szent és titkos neve ilyen, negyvenkét betüből áll és csak az idők teljességében fogjuk megismerni. A név és a lélek között örök és meg nem bontható és ésszel meg nem magyarázható összefüggés van. Milyen különös az, hogy a Pert em heru - ban a lélek Osiris és Rá és Anubisz és Tem istenek nevében beszél. Fölveszi az isten nevét. Az ég olyan hatalmas, hogy " önmaga adja magának a nevét." Amikor a lélek az éberségnek magas fokára ér, igy szól: " Nevemet magam alkottam. " A léleknek nevét tudnia kell. Az egyik küszöbön igy sóhajt fel: " Bárcsak emlékeznék nevemre, az évek megszámlálásának idején. " Ma is azt mondják, hogy szelleme annak aludt ki teljesen, aki nem tudja hogyan hivják. A Pert em heru csodálatos neveket tud. Ilyenek mint: Millió év, vagy Hatalmas zöld tó. Ilyeneket, mint: Alakja rejtett, vagy: Látja, hogy mi van a kezében, vagy: Ezért ide gyere. Csak a kinaiaknak és a mexikóiaknak vannak hasonló neveik. Milyen megrenditő, hogy valakit igy hivnak: Magányos házikó a kertben, vagy: Tengeri szirten álló öt fenyő.

*******


A lélek kilencedik, legmélyebb és legmagasabb birodalma a sahu, az örökkévaló és halhatatlan szellemtest. Az egész túlvilági vándorlás tulajdonképpen nem egyéb, mint erőfeszités, hogy a sahu-t kialakitsa. A sahu nem egyéb, mint a szellem-lélek-test hármas egységének visszavonhatatlanul végleges alakja. Aki erről közelebbit óhajt tudni, azt ismét Swedenborghhoz kell utasitani, aki erről a tárgyról olyan mérhetetlenül sokat tud, mintha a XVIII. századba egyenesen Egyiptomból lépett volna át. Ma inkább tudatlanságból mint ostobaságból azt hiszik, hogy az őskori népek irreális spiritualisták voltak, akik a testi valóságot tagadták. Ebből egy szó sem igaz. Az őskorban sehol szellemet test nélkül és lélek nélkül, alak, élő forma nélkül nem ismertek. A testetlen és alaktalan ugynevezett idealizmus mindenütt kései és elfajult jelenség. A sahu szellem-test-lélek egység, az örök névvel ellátva, a ragyogó khu-tól átvilágitva, a korlátlan teremtő varázshatalom birtokában, a kiteljesedett és örök halhatatlan alakban. Ez az alak és ez a forma a lélek legmélyebb lénye. Ez az utánozhatatlanul egyszeri és megismételhetetlenül egy, akiből nincs több és nem is lehet. Ez az isteni én, akit a hinduk atman-nak hivnak. Ez a hermetikusok Magnum Opus-a. Ez az emberi lélek igazi lénye. Ugyanakkor tökéletességének végső célja és utolsó állomása.



folyt.köv.